Gyógyító jelenlét

Gyógyítás 2026.04.21.

Draxler Alexia

Nevetnikék Alapítvány

A ROVAT LEGFRISSEBB CIKKEI

A Schneider Autóház 10 millió forintos adománya a pécsi gyermekekért

2026.04.20.

Bölcsőtől a tudományig: Évszázados örökséget mutat be a pécsi szülészeti kiállítás

2026.03.27.

Digitális és orvostechnológiai ugrás a PTE-n

2026.03.26.

Rózsa Gábor közel egy éve vesz részt aktívan a Nevetnikék Alapítvány munkájában. Az alapítvány önkénteseinek feladata, hogy a hátrányos helyzetű, betegséggel küzdő gyerekek monoton mindennapjaiba fényt hozzanak, valamint kizökkentsék őket az esetleges rosszkedvből, csalódottságból.

Ahhoz, hogy valaki alázattal végezze a kórházlátogatásokat nagyfokú odaadásra és őszinte együttérzésre van szükség, hiszen az ott kezelt gyerekeknek a legnagyobb szükségük a nevetésre, jókedvre van. Ez az elkötelezettség Rózsa Gáborra is illik, aki elmeséli, miért lett önkéntes, hogyan tudja az önkéntességet összehangolni a tanulmányaival, illetve mit is szeret benne igazán.

Milyen típusú szerepköröket látsz el?
Főként gyermekosztályokon, bentfekvő beteg kisgyerekeknek tartok, illetve tartunk a társaimmal egyéni vagy csoportos szórakoztató jellegű foglalkozásokat. Jelenleg belsős képzésekben is részt veszek, valamint adomány jellegű támogatások formájában is segítem alapítványunk működését.
Rózsa Gábor Nevetnikék
Mi a fő motivációd, mikor határoztad el, hogy tag leszel?
Régebben én is sokszor szorultam hosszú korházi kezelésekre, ilyenkor nagyon jól esett, amikor önkéntesek jöttek hozzánk. Ha csak pár órára is, de mindig kizökkentettek a tudatból, hogy beteg vagyok és feküdnöm kell. Már ekkor úgy éreztem, hogy később nekem is hasonló körökben kell forognom. Szembesültem azzal, milyen nagy mértékben segíti a gyógyulást, ha valaki meglátogat, jókedvre derít és foglalkozik velem. A mai napig motivál a szabadidőm hasznos eltöltése, hiszen ez egy igazi ,,win-win" szituáció. Én is nagyon sokat nyerek minden egyes látogatással, hiszen nem csak tapasztalatot gyűjtök, de fejlődik az elfogadó képességem, türelmem és empátiám is. Emellett a tanulmányaimmal is szorosan össze tudom kapcsolni tagságomat. A legnagyobb húzóerő számomra, mikor látom, hogy sikerült elérni az örömet egy kisgyerek arcán, személyes kedvencem: ,,Ugye holnap is jöttök?". Ez a mondat azt sugallja számomra, hogy van értelme annak, amit csinálunk és tényleg eredményekkel jár. Jól esik, hogy mindig örömmel fogadnak bennünket és minden játékban, beszélgetésben, hangszerekkel való ismerkedésben, kártyázásban, bábozásban lelkesen részt vesznek. Boldoggá tesz, hogy aktív tagja lehetek ennek a remek csapatnak, fejlődés jeleit gyakran tapasztalom az empátia területén, valamint tanulmányaimat is hasonló közegben végzem.

Hol és mit tanulsz? Mennyire nehéz a kettőt összehangolni?
Jelenleg a PTE – SZESZI első éves hallgatójaként, mozgásszervi terapeuta - gyógymasszőr szakirányon vagyok. Gyakorlataimat a Harkányi Termál Rehabilitációs kórházban csinálom. Sokszor nehéz időt és energiát szakítani a tanulmányok mellett az önkénteskedésre. Igyekszem mindig beosztani az időmet, bármennyire nem egyszerű, hogy minél több időt szánhassak a gyerekekre, mert minden egyes perc velük igazi érték számomra. Szoros kapcsolódás van tanulmányaim és az önkéntesség között, hiszen egészségügyi iskolába járok. A gyakorlati képzésem, valamint a munkám egy részét is korházban töltöm, főként bentfekvő betegek között.
Rózsa Gábor Nevetnikék
Van olyan történeted a gyerekekkel kapcsolatban, amit szívesen megosztanál, mert mély nyomot hagyott benned?Nem is egy olyan sztorim van, amiért hálás vagyok, hogy átéltem. Egy napon egy 15 éves serdülő lányhoz érkeztünk látogatóba. Az igazi kamasz korszakában volt, az ápolók is úgy fogadtak bennünket, hogy nagyon dacos a lány és nem egyszerű eset. A bentfekvéses betegség csak rontott ezen a helyzeten, de ennek ellenére mi nem tántorodtunk el, mosolyogva mentünk be hozzá. Először ellenszenves volt, nem akart beszélgetni, de ahogyan telt az idő egyre nagyobb nyitottságot mutatott felénk, a végén pedig ragaszkodott hozzá, hogy maradjunk még vele. Természetesen máskor is mentünk hozzá, most már az ápolók is mosollyal köszöntöttek bennünket, és lelkesen mesélték, hogy a lány már nagyon várt minket. Távollétünk alatt pedig gyakran kérdezgette, hogy mikor jönnek már a Nevetnikékesek újra. Ismét beléptünk a szobába, nagyon jó hangulatban telt az az ott töltött pár óra. Ez azóta így megy, többször is voltunk nála és ő mindig vidám a társaságunkban. Ezért szeretem nagyon ezt a minőségi időtöltést, nincs annál jobb érzés, mikor tudod, hogy valaki miattad lesz jókedvű, ami fejlődéseket is hozhat a betegnél és idővel a gyógyulás felé terelheti őt.
Nevetnikék